A társas összehasonlítás
Ahogyan az első részben már említettem, az énképünk meghatározásában nagyon fontos szerepet játszanak a társas kapcsolataink.
Ahogy az énünk is egyedi, úgy az emberi kapcsolatainkban sem találunk két egyformát. Ahhoz, hogy megérthessük mennyi minden befolyásolhatja, hogy milyen tükröt tart felénk a környezetünk, fontos, hogy megismerjük a társas összehasonlítás alapjait.
Mi is az a társas összehasonlítás?
Festinger eredeti elmélete alapján, a társas összehasonlítása egy minden emberben megjelenő értékelési folyamat, aminek célja, hogy minél pontosabb képet nyerjünk önmagunkról, tulajdonságainkról, teljesítményünkről.
Az elmélet alapján életünk során a legtöbb esetben nem áll rendelkezésünkre objektív mérce (például osztályzatok) a teljesítményünk, a véleményünk vagy éppen a képességeink értékelésére, így az ebből fakadó bizonytalanság csökkentése érdekében hajlamosak vagyunk szociális alapon, tehát önmagunkat máshoz hasonlítva visszaigazolást keresni. Szintén fontos kiemelni, hogy az objektív mércék sem minden esetben működnek objektíven és nem is tesznek feltétlenül jót az önértékelésünknek (gondoljunk csak az iskolai osztályzatokra vagy a teljesítményértékelésen alapuló rendszerekre).
Maga a jelenség szorosan összefonódik a versengés folyamatával, hiszen egy összehasonlítás során kialakul valamilyen rangsor, valaki felé vagy éppen alá kerülünk. Azonban nem mindegy, hogy az összehasonlítás hátterében milyen motiváció is áll.
Énértékelés
Amennyiben a pontosabb önértékelés kialakítása az összehasonlítás célja, olyan személyekkel próbáljuk meg összevetni saját véleményüket és képességeiket, akiket magukhoz hasonlónak találunk az éppen aktuális területen. Például egy munkahelyen hasonló beosztású és feladatkört ellátó személyekkel, az iskolán belül hasonló képességű gyerekekkel. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy énképünk reális legyen, tehát el tudjuk fogadni erősségeinket és gyengeségeinket.
Énkiemelés – lefelé hasonlítás
Előfordul, hogy bizonyos helyzetekben úgy érezzük, hogy önértékelésünk fenyegetve van. Ilyen esetekben gyakran hasonlítunk lefelé, tehát olyan személyeket keresünk összehasonlítási alapnak, akikkel szemben egy bizonyos jellemzőben jobbnak érezzük magunkat. Ilyen lehet, ha egy munkahelyi hiba kapcsán egy olyan kollégához hasonlítjuk magunkat, aki véleményünk szerint nagyobb hibát vétett, vagy az iskolában rosszabb jegyet kapunk egy általunk kedvelt tantárgyból és tudatosan keressük, hogy kik kaptak még rosszabb jegyet.
Az énkiemelés lényege a saját énképünk védelme. Megfelelő megküzdési mód lehet, ha motiváló számunkra vagy hálát érzünk azzal kapcsolatban, hogy bizonyos szempontból jobb helyzetben vagyunk mint mások. Azonban ha az összehasonlításhoz negatív érzések társulnak érdemes jobban odafigyelnünk önmagunkra. Érdemes megvizsgálni, hogy miért is fontos számunkra, hogy jobbnak, ügyesebbnek érezzük magunkat.
Önfejlesztés – felfelé hasonlítás
Felfelé hasonlításról akkor beszélünk, amikor olyan személyhez hasonlítjuk magunkat, aki az adott dimenzióban jobb, és aki arra ösztönöz minket, hogy többek és jobbak legyünk
Ahhoz, hogy a felfelé hasonlítás pozitív, motiváló legyen számunkra, nagyon fontos a reális énkép és önértékelés. Ennek hiányában a felfelé hasonlításhoz negatív érzések társulnak, mint például irigység vagy káröröm és emellett az énképünk sem realizálódik, valamint az önértékelésünk sem fejlődik.
A felfelé hasonlítást az tudja építő jellegűvé tenni, ha nem csak azt vesszük észre, hogy mije van a másiknak, hanem azt is, hogy mennyi munkája van abban, hogy azt elérte.
És hogy mi minden befolyásolhatja még a környezetünk által tartott tükröt? A következő részből kiderül 😉